2.1 melléklet

A cigányoknak a középkorba visszanyúló magyarországi történetéről viszonylag átfogó képet kaphatunk Mezey B.- Pomogyi L. - Tauber I. „A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422 - 1985"²² című könyve alapján, azonban a cigányok őstörténetére vonatkozóan az utóbbi években szinte alig jelent meg tudományos igényű publikáció.
A cigányok eredetére vonatkozóan több elmélet létezik. Ezek közül három egymástól többé-kevésbé elkülöníthető csoport vázolható fel.

Ezen elméletcsoportok egyike szerint a cigányok az indiai „domba" népcsoportok egyenes ági leszármazottai. Ez az elmélet John Sampson²³ nevéhez kapcsolódik, aki szerint a dombák egy csoportja valamikor elhagyta Indiát és viszontagságos vándorlás után eljutott Európába.

A második elméletcsoport szerint a cigányok, azaz az indiai eredetű „romani" nyelvet beszélők („romák") ősei nem köthetők egyetlen indiai népcsoporthoz és nem is egyszerre, hanem különböző okokból, több, egymást követő hullámban hagyták el Indiát. Ennek az elméletnek egyik képviselője Sir Ralph Turner²⁴ azt feltételezi, hogy a roma nép eredete Perzsiához köthető, ahol az Indiából különböző korokban kivándorolt indiaiak váltak az új nép alkotóelemeivé.

A harmadik hipotézis képviselői azt állítják, hogy az európai cigányok ősei között az indiai elem nem, vagy csak kevéssé meghatározó jelentőségű. Ez a talán meglepőnek tűnő elmélet Judith Okley angol etnográfus nevéhez fűződik, de többnyire ezt az álláspontot képviseli Michael Stewart „Daltestvérek"²⁵ című könyvének bevezetőjében.

Ezen elméletcsoportokhoz tartozó nézetek, adatok, következtetések megismertetésével részletesen Heindl Péter „Indiától a bizánci birodalomig" Hipotézisek a cigányok feltételezett őseinek történetéről²⁶ című szakdolgozatában foglalkozik.

Ennél viszonylag egyértelműbb a magyarországi cigányok nyelv szerinti felosztása, mely a címben jelölt témához is közelebb visz.
A hazánkban élő cigányok több mint 70%-a csak magyarul ért (az ún. „romungrók"). Ők azok, akik már több száz éve hazánkban élnek, s feltehetően az első hullámban érkeztek Magyarországra. Korábban az indoeurópai nyelvcsalád ind nyelvei közé tartozó romani nyelv ún. kárpáti dialektusát beszélték, ezért gyakran „kárpáti cigányok"-nak is hívják őket.

A hazai cigányoknak csak 21%-a beszéli a romani nyelv valamelyik dialektusát, túlnyomó többségük az ún. „oláhcigány" dialektus valamelyik változatát beszéli, melyek eredetileg foglalkozások szerint különültek el: lókereskedők, szőnyegkereskedők, üstfoltozók, rézművesek, fémművesek, halászok, kovácsok, vályogvetők, rongygyűjtők, köszörűsök stb.

Az oláhcigányok őrzik legerősebben a cigányság hagyományos és ősi szokásait. Jelentős irodalommal rendelkeznek.
A magyarországi cigányok harmadik nyelvi csoportjának anyanyelve a román nyelv egy dialektusa, a „beás". A magyarországi cigány lakosság 8%-át teszik ki, akik döntően a Dél-Dunántúlon laknak.

A magyarországi cigányok jelentős csoportjai a romani nyelven beszélők és a románul beszélő beások az újkorban váltak Magyarország lakosaivá. A XVIII. századtól a XX. század elejéig szinte folyamatosan, több hullámban érkeztek Magyarországra a román fejedelemségek, majd a fejedelemségek egyesülése utáni Románia területéről. E népcsoportok romániai tartózkodásáról, ottani történetéről szinte semmilyen magyar nyelvű szakirodalom nem áll rendelkezésünkre. Mindössze egy-két mondatnyi utalás található itt-ott arról, hogy a cigányokat a román fejedelemségek területén egészen 1856-ig rabszolgasorba kényszerítették.

A beások származásának kérdése tehát az eddig említett két cigánycsoporthoz képest a legkevésbé tisztázott.

Nyelvük a nyelvújítás előtti bánáti román dialektus, s a román nemzeti nyelvtől csaknem izoláltan őrzi archaikus nyelvjárási jellegét ma is.

A beások sem alkotnak nyelvileg egységes csoportot. Három alnyelvjárást különböztetünk meg. A beások túlnyomó része az „árgyelán"-t beszéli, döntően Somogy, Tolna, Zala, Baranya megyékben használják.

A Dél-Dunántúlon Alsószentmárton és környékén az ún. „muncsán" nyelvjárást képviselik, mely hasonlóan a hazánk keleti részén élő harmadik nyelvcsoportéhoz a „ticsán"-hoz, jóval többet merít a mai román nyelvből.

Ezeket a románul beszélő cigányokat gyakran hívják teknővájóknak, mivel romániai tartózkodásuk idején teknővájással, fakanál készítésével és egyéb famunkával foglalkoztak. Magukat összefoglalóan „beások"-nak nevezik, mely szó a román köznyelvben „bányász" jelentéssel bír. Ez utal arra, hogy romániai tartózkodásuk alatt bányákban dolgoztak, aranymosással foglalkoztak, s a teknővájás csak a megélhetésüket segítő, kiegészítő tevékenységük volt. Ezt az ősi, hagyományos tevékenységet ma már kevesen folytatják, s az integrálódás folytán egyre jobban paraszti életmódot folytató falusivá váltak.

A román nyelvkörnyezetet elhagyva a beások az új nyelvi környezet hatása alá kerültek. Ez a nyelvi változás napjainkban felgyorsult, mivel a zárt közösségek felbomlottak, a telepek tömeges felszámolása, s a cigányok faluba költözése, költöztetése során egyre inkább kétnyelvűekké váltak. A beás nyelv így egyfajta családi, "intim" nyelvvé vált, mivel az életmódváltás okozta társadalmi változás miatt (iskola, közigazgatás) sok olyan szót igényelt, mely addig a nyelvükben nem szerepelt. Ez a változás a beás nyelv szókincsébe is sok újat hozott. Számos román szó eltűnt belőle, ugyanakkor sok új szóval gyarapodott, melyeket már új környezetükből vettek át, s a beás nyelvjárás jellemző végződéseivel, nyelvtani sajátosságaival láttak el.

A beás minden végbement változás ellenére mégsem nevezhető önálló, külön nyelvnek, hisz nyelvészetileg kevés és nem alapvető pontokon különbözik a román köznyelvtől. Nyelvként s nem nyelvjárásként történő említése csupán egyszerűsítési vagy didaktikai célzattal használható, nem szabad elfeledkeznünk arról tehát, hogy a román nyelv archaikus, ám ma is élő változatával állunk szemben.

Ahogy a román nyelv, így annak nyelvjárásai is az indoeurópai nyelvcsalád latin nyelvei közé tartoznak. Rokon nyelvei a francia, az olasz, a spanyol, portugál.

A beás nyelvjárás leírására irányuló kísérletek az 1980-as évek elején indultak, s napjainkban e folyamatok egyre inkább felerősödni látszanak.

E nyelvjárás leírásával elsőként Dr. Papp Gyula próbálkozott. A JPTE TK „A cigány gyerekek oktatásával-nevelésével foglalkozó munkacsoport vizsgálatából" (1982) című sorozatban három kiadványa jelent meg a beás cigányok nyelvjárásáról.

Ez a munka új erővel a rendszerváltás után gyorsult fel, mivel lehetőség adódott az első cigány nemzetiségi gimnázium létrehozására. Az iskolába kerülő cigány gyerekek nemzetiségi oktatásához elengedhetetlenül szükségessé vált - a már jelentős írásbeliséggel rendelkező oláhcigány mellett - a beás népcsoport nyelvének leírására és folklórkincsének összegyűjtésére.

E munkának eredménye, hogy megszületett a beás nyelvjárás az elsőtől, a mai román nyelv alapjaira és helyesírására építő tudományosan megközelített leírástól eltérő, fonetikus, a magyar nyelv kiejtésének szabályai szerint rögzített írásrendszer. A román helyesírás használatától való eltekintést az indokolta, hogy a magyarul tudó beások számára ennek a fonetikus írásmódnak az elsajátítása nem okoz nagy problémát.

Kovalcsik Katalin ily módon lejegyzett gyűjtései őrzik a beások dalait, s meséit, melyeket elsőként Kovalcsik Katalin és Orsós Anna jegyzett le beásul.

Az utóbbi pár év eredménye az is, hogy a sokáig semmilyen kulturális hálózattal, intézményrendszerrel nem rendelkező cigányság megismerésére napjainkban számos kezdeményezés indult.

Egyre több főiskolán és egyetemen kezdődött, s remélhetőleg folytatódik a továbbiakban is a romológusképzés. Az elsők között indult 1994-ben Kaposváron a Csokonai Vitéz Mihály Főiskolán posztgraduális képzés keretében gyakorló szakemberek részére romológiai képzés. E főiskolán jelent meg az első beás nyelvkönyv is (Orsós Anna: Beás nyelvkönyv kezdőknek 1994), mely lehetőséget teremt e nyelvjárás fakultatív elsajátítására, hisz köztudott, hogy beásul eddig csak beások körében lehetett tanulni.

1996 tavasza óta beásból hivatalosan nyelvvizsgát is lehet tenni, mely tovább erősíti azt a tényt, hogy növekszik az érdeklődés ezután az egészen friss írásbeliségű nyelvváltozat megismerése iránt.

Erdős K(1958): A magyarországi cigányok. Néprajzi közlemények 1-2. Kemény I. (1976): A magyarországi cigányok helyzete. Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó 1971-ben végzett kutatásról Budapest, MTA szociológiai IntézeteOkely, J. M.(1983): The Traveller-Gypsies Cambridge, Cambridge University Press.
Tomka M. (1983): A cigányok története. In: Cigányok, honnét jöttek, merre tartanak? Budapest, Kozmosz, 1983.

 

 

---