A Seymour Papert által „Kid Power"-nek nevezett jelenségnek a szerző Diversity in Learning: A Vision for the New Millennium címmel 1999-ben tartott előadásában elhangzott interpretációja a Margaret Mead-i prefiguratív kultúra szemléletes leírásaként szolgálhat: „Kids coming into school and saying, »We want something better than this, and not only do we want it...«- they are not only demanding, they've got a supply also, they've got a supply of the know how-»We'll show you how to do it. We'll help you.«"⁴⁶

Prensky hasonlóképpen a fiataloknak a digitális információtechnológia nyelvének ismeretében megmutatkozó primátusára utal, amikor kijelenti, hogy a digitális bevándorlóknak a megváltozott kulturális környezethez való akklimatizációjuk érdekében gyermekeiktől kell tanulniuk.⁴⁷ A szerző a digitális bennszülött tanítványokat, vagyis a tizenéveseket és a gyermekeket a digitális bevándorlók, vagyis a felnőttek együtt érző és velük rokonszenvező ügyintézőinek nevezi.⁴⁸ Tapscott pedig - miként azt a tőle származó, fentebbi idézetben már láthattuk - a net-generáció esetenként egészen fiatal tagjait nemzedéki előnnyel jellemzi. Ezek a gyerekek ugyanis „lekörözik a szüleiket az »infopályán«".⁴⁹ Gyarmathy Éva meglátása szerint „[a] digitális bennszülöttek a korábbiaktól eltérő idegrendszeri működéssel és világszemlélettel nőnek fel. Nem az a jellemzője ennek a generációnak, hogy a technikai eszközöket jól használja. Nagyon sok digitális bevándorló jobban kezeli a technikát. A digitális bennszülött azonban ráhagyatkozik a technikára."⁵⁰

Margaret Mead⁵¹ és Don Tapscott⁵² koncepciója az ifjúságot egyaránt újfajta tekintéllyel ruházza fel. Tari Annamária a fordított szocializációban megképződő generációs különbségek kontextusában jegyzi meg, hogy „[h]a valaki »jó felnőtt« akar maradni, akkor meg kell hallgatnia és hallania a fiatalt, aki szintén rendelkezik már tudással, ráadásul olyannal, amelyet az idősebb nem feltétlenül tud megszerezni."⁵³ A Kollár József-Kollárné Déri Krisztina szerzőpáros hasonlóképpen fontosnak tartja, hogy a „jó szülő"⁵⁴ ismereteket szerezzen gyermekének az övétől esetenként teljes mértékben különböző világáról.

Pléh Csaba az új hálózati kommunikációs közegeknek a pedagógiai mintázatokra gyakorolt hatásait elemezve fejti ki, hogy a tudásátadás oldalirányú, vagyis horizontális (egyetlen nemzedéken belül működő) formái mellett megjelenik „az ellenirányú vertikális tanítás is."⁵⁵ Ez esetben az idősebb nemzedékek tagjai tanulnak a fiatalabbaktól. Az ily módon értelmezett vertikális tanítás - Margaret Mead koncepcióját idézve - a prefiguratív kultúra sajátja. A tanítási irányok jelzett változásainak s főleg a horizontális és az ellenirányú vertikális tudásátadás előretörésének következtében - Pléh Csaba meglátása szerint - „a tanulás és tanítás újra több feszültséget és örömet is jelent."⁵⁶ (Csupán zárójelben jegyezzük meg, hogy a szerző 2011-ben publikált, az állandó internethasználatnak a gondolkodásmódra gyakorolt hatásait elemző tanulmányában a horizontális, vagyis a kortársak között zajló tudás-átadás mellett nem tesz említést az ellenirányú vertikális tanításról.⁵⁷)

Korunk kultúrája olyan gyermekképpel⁵⁸ operál, amely különböző technikai berendezéseket érintő használati kompetenciákat feltételez. Ezek a kompetenciák pedig az elvárások szerint túlszárnyalják az idősebb nemzedékek hasonló jellegű ismereteinek szintjét. A gyermekek és a fiatalok szabadon tudják kezelni az immár szerteágazó funkciókat ellátó mobiltelefonokat, számítógépeket és egyéb készülékeket. Miként Tari Annamária fogalmaz: „Nagyon sokat tudnak a digitális világról, többet, mint a szüleik, idősebb főnökeik."⁵⁹ Ha pedig mégsem, akkor mihamarabb tanulják mindezt meg, sajátítsák el a szükséges képességeket, vagyis váljanak digitális írástudóvá! - Hát nem erről, a vizsgált gyermekkép ezen normatív eleméről tanúskodik a kortárs kultúra jelentős része?

Pethőné Nagy Csilla a konstruktív pedagógiáról szóló szövegét például a következő gondolatokkal kezdi: „a XXI. század a nyílt, információs társadalom és az élethosszig tartó tanulás korszaka. Világunkban az ember boldogulása nagymértékben függ attól, hogy képes-e az őt érő információáradatból a számára fontos, a személyes döntéseit segítő információk kiválasztására, értelmezésére, értékelésére, valamint alkotó felhasználására. Az életpálya-építés sikerességét döntően befolyásolhatja, hogy az egyén rendelkezik-e azokkal a tanulási-gondolkodási képességekkel, kommunikációs és szociális készségekkel, amelyek birtokában rugalmasan és hatékonyan tud alkalmazkodni a gyorsan változó körülményekhez."⁶⁰

Prensky azt állítja, hogy a digitális szingularitást követően a pedagógiai tevékenység folyamatában meg kell különböztetni egymástól a Hagyományos avagy Örökölt tartalmat („»Legacy« content") és a mai diákok, vagyis a digitális bennszülött tanulók érdeklődésére különösképpen számot tartó Jövőét („»Future« content"). Ez utóbbi kategóriában nagyobbára a digitális és számítástechnikai jellegű tudást tartja számon.⁶¹ Érdekességként jegyezzük meg, hogy Prensky a továbbiakban is a Hagyományos avagy Örökölt tartalom körébe sorolja az olvasás- és írástudást, nem téve különbséget a hagyományos és a digitális írástudás között.
Kollár József és Kollárné Déri Krisztina a tudatos és célirányos formális oktatás mellett tesz említést a napjainkban szintén fontos szerephez jutó esetleges és spontán informális tanulásról. Ez utóbbi esetben „együtt hajózik a digitális folyó hullámain szülő és gyerek."⁶² Eközben a tudásátadás központosított és tudatos módozatai veszítenek jelentőségükből, a tanítás és a tanulás ad hoc és gyakran spontán formái pedig kifejezettebb szerephez jutnak. Papert a pedagógiai tevékenységek intenzívebbé válásán túl pozitív minőségi változást is tulajdonít a kommunikációs formák átrendeződésének: „We will allow people to learn by following the things they believe in with passion and interest. They'll learn more deeply."⁶³

Csepeli György fordított szocializációról ír. A fordított szocializáció jelenségét Csepeli elsősorban a technológiai fejlődés fokozódó sebességével magyarázza. A fiatalok, mivel fogékonyak a technológiai innovációkra, valamint őket mérhetetlen felfedezőkedv, idegrendszerüket pedig magas fokú plaszticitás jellemzi, „lépéselőnybe kerülnek a náluk idősebbekhez képest."⁶⁴ „A szocializáció iránya - fogalmaz a szerző 2003-as cikkében - (ha nem is teljesen) megfordul."⁶⁵ Tari Annamária a munkahelyeken napjainkban kifejezett mértékben tapasztalható, feszültségforrást jelentő generációs különbségeknek a forrását többek között a fordított szocializációnak ebben a Csepeli által leírt jelenségében véli felfedezni.⁶⁶ A digitális inverz szocializáció jelenségének a fentiekben leírtakhoz hasonló, azonban azzal nem identikus meghatározásával találkozhatunk az Örök visszatérésben, Csepeli György és Prazsák Gergő közös könyvében. Ez utóbbi, 2010-es forrás ugyanis a kísérőanyagon, a mozgósított statisztikai adatok táblázatos kimutatásán és azok értelmezésén túl a meghatározásban immár nem jegyzi meg, hogy a szocializáció és a tudásátadás hagyományos, vagyis az idősebbektől a fiatalabbak felé mutató irányának inverziója csupán részleges lehet, teljes mértékű azonban sohasem. „Fordított szocializációról akkor beszélünk, amikor a fiatalabb korosztályok segítenek az idősebb korosztályoknak az ismeretek elsajátításában"⁶⁷ - fogalmaz a szerzőpáros. Más megfogalmazásban „a digitális szocializáció esetében megfordul a hagyományos irány, s nem az idősebb tanítja a fiatalt, hanem a fiatal tanítja az idősebbet."⁶⁸ A két szóban forgó forrás közti distinkció a definíciók szintjén az utóbbi, 2010-es meghatározást tekintve a pontosítás vélhetően tudatosan vállalt hiányában jelentkezik. Ez a különbség a tudásátadás és a szocializáció újszerű, a fiatalabbak, a „digitális bennszülöttek"⁶⁹ nemzedékének (átmeneti?) korelőnyével együttjáró mintázatának mindmáig ható szubverzív jellegét teszi hangsúlyosabbá.