1.
A magyar nyelvben a tárgyeset -t ragja néha magánhangzóval kapcsolódik a tőhöz, néha pedig ugyanolyan fonetikai helyzetben nem. Ezek a magánhangzók mindig alsó nyelvállásúak. Tudna erre példákat mondani? mézet de mezt, hajat de bajt, halat de bált, várat de bért
Magyarázat: Az uráli alapnyelvben a szavak általában két szótagúak voltak és magánhangzóra végződtek. Ezek a magánhangzók (PU *a, * ä, *e) a magyar nyelvben felső nyelvállásúvá váltak és a 11. század végére lekoptak. A magyar nyelvben csupán szóvégi helyzetben tűntek el ezek a hangok. Akkor, amikor valamely rag révén „védettek” voltak, megmaradtak. Az ősi szavainkban a toldalékok előtt megjelenő magánhangzók ezeknek az ősi tővégi magánhangzóknak a maradványai. Ezek a hangok az ősi, ősmagyar kori vagy azt megelőző időből származó ragok előtt jelennek meg. Ezeket nyitótöveknek hívjuk. (Pl. könyvek, házam, fület, májat, könnyebb, olvassad, köhögtem). Ide tartozik többek között a többes szám jele, a tárgyeset, a birtokos személyjel, a középfok jele, a múlt idő jele és a felszólító mód jele.
2.
Mit gondol, mi a különbség a gyorsan ~ gyorson, okosak ~okosok, ismerősek ~ ismerősök, vörösek ~ vörösök között? Melyik lehet a régebbi alak?
Magyarázat: A nyelvtörténeti ismereteink segítségével a ragos főnevek és melléknevek szóhasadással elkülönült alakjait is könnyű elkülönítenünk egymástól, mivel a melléknevek szinte mindegyike nyitótő. A szó végén nyíltabb magánhangzót tartalmazó szó melléknév, a zártabbat tartalmazó pedig főnév (gyorsan ~ gyorson, vacak ~ vacok, vörösek ~ vörösök, okosak ~ okosok, ismerősek ~ ismerősök, másak (mn: ’eltérő minőségűek’) ~ mások (fn: ’egyéb személyek vagy dolgok’), olaszosak (mn: ’olaszokra emlékeztetők’) ~ olaszosok (fn: ’olasz szakos diákok’), a hosszabb alak a melléknévi, a rövidebb alak a főnévi, igenévi használatban jelenik meg kitűnők ~ kitűnőek, különbözők ~ különbözőek.
Természetesen ma már rengeteg az ingadozás van a nyitótövekkel kapcsolatban, akár egyetlen nyelvváltozaton belül is (pl. olajok vagy olajak; sáros vagy saras), de különösen az eltérő nyelvváltozatok között (pl. lábas vagy lábos).
3.
A magyar nyelven csak a ragok egy részének kettő (-ban/ben, - ra/-re), egy részének három alakja van (-hoz/-hez/-höz), ugyanakkor vannak olyan ragjaink, melyek egyáltalán nem illeszkednek, egyalakúak (-kor, -ért). Mi lehet ennek az oka?
Magyarázat: Ennek oka a ragok kialakulásában keresendő. A magyar nyelvben a testesebb esetragok határozóragos főnévből alakultak ki. A változás iránya: határozóragos főnév → névutó → agglutinálódás → rövidülés → illeszkedés: ház *belől <bele + l ablatívus → házbelől → házből → házból.
Az ómagyar kor közepétől a magánhangzó harmónia erőssége gyengül, s nyelvünkbe már változtatás nélkül illeszkednek be a vegyes hangrendű szavak. Ez a változás magával hozza azt is, hogy az újonnan kialakuló ragoknál az illeszkedés már nem olyan fontos, tehát csak egy alakjuk lesz a ragoknak. Érdekességként megjegyezhető, hogy a ragok ősiségét is meg lehet állapítani azáltal, hogy egyrészt magánhangzós vagy mássalhangzós tőhöz kapcsolódnak-e: a régebbi toldalékok még a magánhangzós, az újabb, fiatalabb toldalékokmár az új, mássalhangzó végű tővariánshoz kapcsolódnak (kezet ~ kézben), illetve van-e több alakja a ragnak vagy nincs (a -ban/-ben rag régebbi, mint a -kor ragunk, mert az csak egyalakú).
4.
Milyen különbség található a szólt ~ szólott, font ~ fonott, eltört ~ eltörött szavakban? Foglalja mondatba őket!
Magyarázat: A mai magyar nyelvben használatos múlt idő az ősmagyar korban alakult ki, a befejezett melléknévi igenév képzőjének átértékelődéséből.
A melléknévi igenév képzője a teljes tőhöz járult, ezt őrzi ma is sok esetben nyelvünk: a kötőhang nélküli formák rendszerint múlt idejű igék, míg a kötőhanggal kapcsolódó -tt formánsos alakulatok melléknévi igenevek (illetve melléknévvé vált igenevek) (pl. állt ~ állott, ért ~ érett, font ~ fonott, forrt ~ (ki)forrott, gyűrt ~ gyűrött, haladt ~ (előre-, meg-, túl)haladott, hullt ~ hullott, írt ~ írott, maradt ~ (el-, vissza)maradott). Az alakváltozatoknak is két csoportja van. Vannak olyan alakváltozatok, amelyek jelentése között nincs különbség, a változatok legfeljebb egyéni vagy nyelvjárási változatok (pl. állt ~ állott, eltört ~ eltörött, forrt ~ forrott, folyt ~ folyott, hullt ~hullott, szólt ~ szólott). Az alakváltozatok között előfordulnak olyanok, amelyek jelentésbeli különbségekhez vezetnek a múlt idő Sg.3. személyű igealakokban, pl. ragadt (vhová, tárgy nélkül) ~ ragadott (botot, fegyvert), tévedt (vhová) ~ tévedett (a helyessel kapcsolatos állásfoglalása).
5.
A magyar nyelvben a fosztóképző is kétféleképpen járulhat a szavakhoz: magánhangzóval vagy anélkül. Tudna ilyet mondani? Van-e különbség a kétféle alakváltozat között?
Magyarázat: A fosztóképző alakja a - talan, -telen alakváltozat volt eredetileg, ezért ez a változat őrizte meg a ’hiány, valamitől való megfosztottság’ jelentést.
A rövidebb változatok szóhasadással keletkeztek, kialakulásuk a kétnyíltszótagos tendencia eredménye. Ezek az alakváltozatok ma már szemantikailag kisebb vagy nagyobb mértékben eltávolodtak az eredeti jelentéstől, néha egészen más jelentéssel bírnak: (álomtalan ~ álmatlan, arctalan ~ arcátlan, íztelen ~ ízetlen, gondtalan ~ gondatlan, kedvtelen ~ kedvetlen, lélektelen ~ lelketlen, párttalan ~ pártatlan).
6.
Olvassa el és/vagy hallgassa meg Bencze Imre: Ékes, édes apanyelvünk című versét! http://grin.hu/mindburp/edes-ekes_apanyelvunk.html
Az alábbi szavak közül melyiknek van két – ma már elkülönült – ragozott töve: jó, tó, kő, cső, vő, hó, só?
Magyarázat: A só, jó szavunk ősi finnugor eredetű szavak a magyarban, ahol a tővégi magánhangzó lekopása miatt szó végére kerülő *-w, *-m vokalizálódott, majd az előtte lévő mássalhangzóval diftongust alkotott, s utána monoftongizálódással hosszú magánhangzóvá vált. Ha ősi esetrag járult a tőhöz, akkor a megőrződött tővégi magánhangzó megakadályozta a vokalizálódást, s így megmaradt a - w - >- v- hang:
FU *čawɜ, PUg. *jamɜ > šaw , jaw > sau, jau > sou, jou > só, jó.
PU *čawɜt, PUg. *jamɜt > šawat, jawat > savat, javat.
Mindkét szónak van egy szabályos ragozású, később kialakult alakja is: sót, jót. Az eredeti változatot őrzi a „sava-borsa” kifejezés ma is: ’sója-borsa’ jelentéssel, vagy a Sóskút, Sóstó, Sajó földrajzi nevek, melyek ’savanyú vizet’, ’savanyú folyót’ jelentenek. A jó régebbi alakja található meg a java, javak alakban. A jelentéselkülönülés igen korán, az ómagyar kor elején megtörtént.
7.
A fenti szavak közül a vő szó is rendhagyóan viselkedik! Hogyan? Tud még ilyen szót mondani?
Magyarázat: A vő szavunknak van egy vej alakja is: vő ~ vej, vőm ~vejem. Hasonló szó például a nő ~ nej. Kialakulása hasonló a jó, kő, só, hó … stb. szavakhoz: *ńiŋä > ńewä > ńew > neü > né, nő, PU *wäŋe > wäŋ > wäü > weü > vő, ve(j). A - j hang eredetileg birtokos személyjel kapcsolódásakor jelentkezett hiátustöltőként, amit tévesen elvontak (ve + e > veje: majd vej). Ugyanígy alakult ki a fej, száj szavunk is, amit a ragozás során még megőrzött a nyelv (szám ~ szájam, főm ~ fejem). (Tehát a száj, fej, vej szavunkban a j eredetileg egy hiátustöltő volt). A két azonos alak sokszor szóhasadással elválik, s az egyik szó jelentésileg vagy stilisztikailag is elkülönül a másiktól: nőm ~ nejem, főm ~ fejem. A mai szótári alakból képzett szó a későbbi, az újabb jelentésű.
8.
Mi a birtokos személyjel Sg.3 alakja? Milyen megoszlás van használatukban?
Magyarázat: A birtokos személyjeleknél megfigyelhető, hogy a magánhangzóra végződő tövek (óra, csempe) kivétel nélkül -ja/-je birtokos személyjelet kapnak: órája, csempéje. A mássalhangzóra végződő töveknél előfordulhat az a/e és a ja/je személyjel egyaránt. A finnugor, illetve belső magyar keletkezésű szótövek általában nem kívánják meg a j megjelenését: háza, lelke, nyila. Az utóbbi időben terjed a -j-s változat azokban az esetekben is, amikor fonetikailag „semmi szükség rá”: földje (R. földe), csapja, papírja. Sok esetben megfigyelhető, hogy a régi és új alak egymás mellett él, s a jelentésük elválik egymástól. Ezt csak néhány szónál van így, s a nyelvet beszélők egy része nem is mindig érzi a különbséget (virága ~ virágja; ablaka ~ ablakja; újsága ~ újságja).
9.
Ön érzi a fenti szavak között a különbséget? Helyezze mindegyiket mondatba!
Magyarázat: Általában az mondható el, hogy a szorosabb kapcsolatot jelölő birtokviszony esetén a régi alak (rövidebb, j nélküli) a nyitótőhöz járuló variáns, míg a másik (hosszabb, j-s változat) a szótári tőhöz járul, és vagy a távolabbi birtokot, vagy egy megváltozott jelentést hordoz: ld. még: borja ~ borjúja; disznaja ~ disznója, neje ~ nője, fia ~ fiúja, virága ~ virágja.
10.
A magyar nyelv megkülönbözteti a külső és a belső helyviszonyt jelölő helyhatározó ragot. Mi a különbség a Velencén ~ Velencében, a Pécsett ~ Pécsen között? Mikor használjuk a belső (-ban/-ben) és mikor a külső (-on/-en/ön) ragot?
Magyarázat: A magyar nyelvben uráli korig visszavezethető az irányhármasság. Nehéz egyértelmű szabályokba foglalni azt, hogy a földrajzi tulajdon nevekhez mikor milyen határozóragot kell kapcsolni, mivel sok a kivétel, és nemegyszer a nyelvszokás dönt.
A fő kérdés: mikor alkalmazunk belviszonyragokat (-ba/-be, -ban/-ben, -ból/-ből) és mikor külviszonyragokat (-ra/-re, -on/-en/-ön, -ról/-ről).
A külföldi – és nem magyar nevű – települések általában belviszonyragokat kapnak (Berlinben, Hágában, Madridban, Moszkvában, Pekingben, Szöulban, Washingtonban).
A magyar – de nem csupán a magyarországi – helynevek nagyobbik részéhez viszont külviszonyragokat fűzünk.
A helynevek magyar ragozásakor megnyilvánul az „itthon-idegenben”, illetve „kint-bent” mint „mi-mások” megkülönböztetés (Magyarországon – Németországban, Velencén – Velencében, Budapesten - Rómában stb.; vö. Szilágyi 1996 : 26 - 29).
A magyar településnevek kisebbik része belviszonyragot kap. Idetartozó típusok:
– a -falu és -szombat utótagúak (Leányfaluban, Nagyfaluban, Nagyszombatban);
– az i, j, l, ly, m, n, ny, r végűek egy része (Orosziban, Tokajban, Kálban, Vizsolyban, Komáromban, Debrecenben, Tihanyban).
A ragnak jelentés-megkülönböztető szerepe is lehet: Nagyszombatban jártunk – nagyszombaton templomba megyünk, a magyarországi Velencén nyaraltunk – az olaszországi Velencében töltöttünk egy hétvégét. Ily módon elkülöníthetők az azonos megye- és településnevek is: Békésben ~ Békésen, Csongrádban ~ Csongrádon.
11.
Az alábbi szövegben hány jelentése van a köznyelvi mentek alaknak? Kiejtésben megkülönbözteti Ön ezeket?
„Ingyen strandra lányok mëntek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mëntëk,
Én már fuldoklókat mentëk.”
Magyarázat: Az ősmagyar korban is már létezet az e hang mellett egy zárt ë- hang a magyar nyelvben. A legtöbb magyar nyelvjárásban az ë-t és az e-t ma is megkülönböztetik egymástól: kivétel csak az északkeleti, a mezőségi és a moldvai nyelvjárások nagy része, itt egybeesett az ë és az e. Ezenkívül az ë viszonylag ritka a Dél-Dunántúlon és az Alföld déli részén, itt az ë helyett a legtöbb esetben ö-t találunk.
A magyar nyelvben nem jelöljük a zárt ë-t. Ennek oka egyrészt az, hogy a latin ábécéből hiányzik. Az első olyan emlékünk, mely jelöli a két e különbségét, az a Huszita Biblia. A helyesírásunk kialakulására igazán nagy hatással az első teljes magyar bibliafordításnak, Károlyi Gáspár Vizsonyi Bibliájának volt. Károlyi az északkeleti (felső-tiszai) nyelvjárást beszélte, mely nem ismeri a zárt ë-t. Ezért Vizsolyi Biblia sem jelöli a zárt ë-t. A nyelvújítás és az azt kísérő helyesírási viták vezéralakja, Kazinczy Ferenc is innen származik, ezért fel sem merült a zárt ë írásban való megkülönböztetése.
Az irodalmi nyelvi mentek szóalaknak három jelentése van:
mentëk = én fuldoklót ki a vízből például (menteni - én)
mëntek = ők korábban távolodtak (menni - ők)
mëntëk = ti most elhaladtok (menni - ti)
mentek = ők mentesek, például mentelmi joguk van (mentesek - ők) elavult
A versben később előforduló szavaknál is jelölhetjük a nyílt és a zárt ë-t. Figyelje meg használatát!
„Harminc nyarat mëgértem,
mint a dinnye mëgértem,
anyósomat mëgértëm...
én a pénzëm mëgértem.
(…)
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza partján mëntem:
díszmagyarom vízbe esëtt,
díszës mentém menten mentëm”
12.
Egyes számban a vakondokok vakond avagy vakondok. Nézze meg az etimológiai szótárban, hogy melyik alak az eredeti? Tud még olyan szavakat, ahol téves elvonás történt vagy ahol a szótőbe beleértették a ragot vagy a képzőt?
Magyarázat: A vakond szavunk eredeti alakja a vakondok volt. A szó a vak szavunk többszörös kicsinyítő képzős változata. A szó első előfordulása 1395-ből való. A mai rövid alak téves elvonás eredménye 1830 körülről (a k hangot többes szám jelének képzőnek vélték).(A száj szavunk szintén téves elvonással jött létre. A j hang itt eredetileg hiátustöltő volt. Magyarázatát ld. fentebb)
Téves elvonással alakult ki a kapa, per, ábra, csárda szavunk is. Ugyanilyen érdekes a latin eredetű paradicsom szavunk eredete is. Nézzen utána a szótárban a szavaknak, s próbálja megmagyarázni, hogy a paradicsom szavunkban miért a ragozott alakot vettük át a latinból!
A magyarban a paradicsom szónak két jelentése van. Nézzen utána, hogy az Ön által tanult nyelvben is ugyanazzal a szóval fejezik-e ki az édent, mint a zöldséget?