Skip navigation

12. feladat

 

a) Mi az oka annak, hogy anélkül is meg tudjuk állapítani egy szó szófaját, hogy ismernénk a szavak jelentését, használatát? Érveljen az alábbi halandzsamondatok segítségével!

A bengeregi kelce firgonyan elvigockodott a porgusban.

A juti gábil elhángált egy römöt márinkot.

b) A következőkben az 1972-ben Szépe György köré csoportosult Fiatal Nyelvészek Munkaközössége (FINYEMU) néven ismert nyelvészek kísérleti, generatív elvekre épülő taneszközeiből válogattunk. Megadunk néhány környezetet és néhány kifejezést. Vizsgálja meg, hogy az egyes kifejezések melyik környezetekbe helyettesíthetők, illetve azt, hogy az egyes környezetekben melyik kifejezések fordulhatnak elő! Hogyan függ össze a feladat a szófaji rendszerezéssel?

Környezetek:

Elemér nagyon … .

A gyerekek … mentek lefeküdni.

Három … sétál a parkban.

Piri … Bori ül a moziban.

Két … kismalac futkározik az udvaron.

nem szeret énekelni.

A gyufa a gyertya … van.

Kifejezések: sietve, mellett, és, fáradt, Benő, a ház, reggel, zokog, remeg, álmosan, most, tucat, vagy, helyén, katona