8. SZABAD ELŐADÁS

Az írás és kritika munkaformája után a szabad előadás is elsajátítandó és gyakorlandó műfaj. Mind írásban, mind szóban érdemes tehát változatokat kérni - (látszólag) egyazon tárgyra. Az írott és az előadott változat alapvető különneműsége is meg kell, hogy nyilvánuljon a munkafolyamatban. Az előadott, orális prezentáció ugyanazon témára logikus folyománya az eddigieknek. Az írott forma változatos megnyilvánulásainak verzióin haladtunk végig a korábbiakban, ezennel újabb regisztert váltottunk.

Fontos, hogy a könyvről mint tárgyról is szó essék: borítójáról, vizuális arculatáról, tipográfiájáról mint paratextusokról, a cím és a mű viszonyáról, fülszövegről ugyancsak. Ez a gyakorlat nyilvánvalóvá teszi, hogy az írott és az előadott, elmondott verzió mennyiben más, hogy le kell tenni az írott változatot, amikor előadunk, s nem azt mondjuk el, mert másként épül fel az orális produkció. Az írott és az előadott szövegmű lényegi különbségei azonnal szembeötlenek, amint kipróbáljuk elmondani körülbelül azt, amit leírtunk. A hatáskeltés, a megértetésre törekvés más eszközöket kíván. Az írott változat felolvasása megengedhetetlen, legfeljebb vázlatot érdemes használni, s kipróbálni a szituációba, a kontextusba ágyazódást, ahogy egy konferencián is erény, ha reflektálunk az előttünk szólókra, ha kötődünk a témánkban már elhangzottakhoz, megismételve azokat a gondolatokat, szempontokat, amelyek már előkerültek a nap folyamán, akaratlanul is megelőlegezvén a mi hozzászólásunkat. Az ilyetén reagálás a spontaneitás etikája. Meg kell élniük, érezniük a tanítványainknak, mit jelent az, hogy a megnyilatkozás idejében születik meg a beszéd, hogy az helyhez és időhöz kötött, hogy a megértetés, az üzenet pontos célba juttatásának a módja megkívánja, hogy a gondolat megszületésének a ritmusa ráhangolódjon a jelenlévők befogadásának az időbeliségére. Hogy ne szakadjanak el a hallgatóságuktól, ne szaladjanak előre, hogy ismételjenek, nyomatékosítsanak, hogy annyi új ismeretet helyezzenek bele beszédükbe, amennyi követhető, befogadható, hogy érthetőek legyenek, s ha például új fogalmat, elemet vezetnek be, azt körültekintően tegyék meg. Hogy feloldják a szakkifejezéseket, hogy hivatkozásaik rövidek legyenek, s lehetőleg más modalitásban szóljanak. A szabad előadás szónoklat, amely a közös tudásra alapoz, s olyan belső, kivetített, közvetített dialógus, amibe beleértetik, belekombináltatik a valós másik, a hallgató(ság). Az idegen szó és a hivatkozás más hangfekvést és modalitást kíván.

A szónok a következő körben már hallgató, s nyomban a másik oldal tapasztalatait éli meg. Erről az oldalról nyilvánul most meg, s ez által összeérhet, egymásra láthat termékenyítően előadói és kritikai énje. 

Továbbmenve: az alkalmazott irodalomtudományi blokkban, képzésben szerkesztői ismereteket is átadunk, kritikaírás, szövegszerkesztés, műfordítási gyakorlatok is részét képezik az alkalmazott irodalomtudományi szakirányunknak Pécsett, ezt fejleszteném tovább jelen tananyag intencióival, instrukcióival, irányaival, feladataival. Ha a hallgatókkal együtt csináljuk, ha a szó szoros értelmében bevonjuk saját (műfordítói, tolmácsolói, kiadványszerkesztői, rendezvényszervezői) műhelyünkbe őket, okulhatnak hibáinkon, együtt töprenghetnek velünk, közösen kikísérletezhetjük egyes esetekben az optimális változatot, s így megtanulják alkalmazni valós helyzetben és időben a problémamegoldás módozatait