Az emberiség ma a Föld szárazföldi térszíneinek mintegy 80%-át lakja, és elsősorban azokat a területeket nem vonta be eddig települési területébe, amelyek kedvezőtlen természeti adottságaiknál fogva gyakorlatilag lakhatatlanoknak számítanak. Ezek közé tartozik a rendkívül hideg átlaghőmérsékletű Antarktisz (amelynek 14 millió km2-es területe az összes szárazföld 9,4%-a), ahol csak a kutatóállomások néhány fős személyzete él hosszabb-rövidebb ideig. Ugyancsak a rendkívüli hideg miatt nem népesültek be az Északi-sarkvidék szigetei, míg a hideg és a domborzati adottságok együttesen a magashegységek benépesülését korlátozzák. Gyakorlatilag szintén lakatlannak tekinthető a sivatagok területének jelentős része, ahol a forróság, és mindenekelőtt a csapadékhiány szabnak gátat az emberi letelepedésnek. Földünk népességének többsége tehát a számára kedvező éghajlati adottságokkal rendelkező területeken összpontosul, ezen belül is a mérsékelt éghajlati öv dominanciája figyelhető meg.

A világ népességének több mint 75%-a az északi félgömb keleti féltekéjén él (ez a szárazföldek 54,3%-át jelenti), ez mintegy 5 milliárd embert jelent. A kontinensek közül – mint a történelem folyamán szinte mindig – Ázsia a legnépesebb, itt él a világ összlakosságának mintegy 60%-a, közel 4,1 milliárd ember. A sorban a második helyet a dinamikus népességnövekedést produkáló Afrika foglalja el, amelynek lakossága meghaladja az 1 milliárd főt;ez a világ össznépességének mintegy 15%-át jelenti. A harmadik legnépesebb szárazföld – amennyiben Amerikát nem egységes kontinensként vesszük számításba – Európa, amely évszázadokon keresztül Ázsia mögött a második helyet foglalta el a rangsorban, általában 13-15, időnként azonban akár 17%-os részesedést is produkálva. Napjainkra ez az arány 11,7%-ra csökkent, ami mintegy 790 millió fős népességnek felel meg. A jövőben ez az arány várhatóan tovább fog csökkeni, hisz Afrika, Latin-Amerika és Ázsia egyes területei rendkívül dinamikus népességnövekedést produkálnak, ezzel szemben Európában mintegy 20 országban hosszabb-rövidebb ideje tartós népességfogyás tapasztalható. Amerika össznépessége mintegy 940-950 millió főre tehető, ebből 540 millió fő Észak-és Közép-Amerika, 400-410 millió fő pedig Dél-Amerika lakója. A legalacsonyabb lakosságszámmal Ausztrália és Óceánia rendelkezik, itt Földünk össznépességének 0,5%-a, mintegy 35 millió ember él. Ennek döntő többsége, 91%-a három ország, Ausztrália, Pápua Új-Guinea és Új-Zéland lakója.

Amennyiben az egyes országokat külön-külön vizsgáljuk, hasonló területi megoszlással szembesülhetünk. Földünk tíz legnépesebb államából hat Ázsiában található, az amerikai kontinenst ezzel szemben kettő, Afrikát és Európát pedig egy-egy ország képviseli. Utóbbi esetében is egy két kontinensre is kiterjedő országról (Oroszország) beszélhetünk, amit azért sorolhatunk teljes joggal inkább Európához, mivel lakosságának túlnyomó része az Uraltól nyugatra fekvő területeken él. Földünk legnépesebb országa jelenleg Kína, lakosainak száma 1,34 milliárd főre tehető. Nem sokkal marad el mögötte India, ahol közel 1,2 milliárd ember él napjainkban. Amennyiben azonban a két ország természetes szaporodási mutatóit (5,28, illetve 13,81‰) figyelembe vesszük, a közeljövőben a sorrend megfordulhat, és belátható időn belül India lehet Földünk legnépesebb állama. Hasonló átrendeződés várható a jövőben az amerikai kontinensen is, itt a jelenleg legnépesebb, a világon a harmadik helyen álló USA (310 millió fő) természetes szaporodási mutatója (5,28‰) jóval elmarad Földünk ötödik legnépesebb állama, a közel 200 milliós lakosságú Brazília ezen arányszáma (11,76‰) mögött. A sorrend felcserélődésére azonban itt a valamivel távolabbi jövőben számíthatunk csupán, hisz az Egyesült Államok lakossága a jelentős bevándorlásnak köszönhetően napjainkban is számottevően növekszik.

Európában és Afrikában hasonló folyamatokra nem lehet számítani, ennek okai azonban eltérőek. Európa legnépesebb állama 139 millió fős lakosságával jelenleg Oroszország, amely annak ellenére megőrizheti e pozícióját, hogy népessége fogyó tendenciát mutat, a halálozások száma 4,93‰-kel meghaladja a születésekét. Földünk kilencedik legnépesebb államát azonban egyik európai ország sem fogja megelőzni a jövőben, különösen ha figyelembe vesszük azt, hogy a rangsorban mögötte következő Németországban is természetes fogyás tapasztalható. Egyedül Törökország jelenthet e téren potenciális veszélyt a maga 12,18‰-es természetes szaporodási mutatójával, ennek lakossága azonban Oroszországénak alig felét teszi jelenleg.

Hasonlóan nem várható helycsere Afrikában sem, a világ nyolcadik legnépesebb országának számító Nigéria első helye hosszú távon megkérdőjelezhetetlen. Lakosságszáma (mintegy 160 millió fő) közel kétszerese a második helyen álló Etiópiának, és bár természetes szaporodási mutatója mintegy 12‰-kel alatta marad utóbbiénak, a Nigériában tapasztalható közel 20‰-es természetes szaporodás is olyan mértékű népességnövekedést generál, amely révén még hosszú ideig megtarthatja első helyét a kontinensen. A legnépesebb országok mellet érdemes néhány szót ejteni Földünk legkisebb népességű országairól is, amelyek mintegy ellenpólusát képezik a több száz milliós, sőt milliárdos népességű államoknak. Ez utóbbiak kivétel nélkül nagy területű országok, míg a legkisebb népességűek döntően a kis területűek, valódi miniállamok.

Jelenleg a Föld országai közül a legkevesebben a Vatikánban élnek, amelynek lakossága még az 1000 főt sem éri el. Ennél több mint tízszer népesebb a rangsorban következő Nauru, valamint Tuvalu népessége, ám ezek is csupán 10 000 fő körüli értéket mutatnak. Palau lakossága ugyanakkor már meghaladja a 20 000 főt, Monaco, San Marino és Liechtenstein népessége pedig a 30 000 főt is. Nem éri el ezeken kívül a 100 000 főt, vagyis egy Magyarországon a nagyváros kategóriába sorolható település lélekszámát St. Kitts és Nevis, a Marshall-szigetek, a Dominikai Közösség, Andorra, Antigua és Barbuda, a Seychelle-szigetek és Kiribati lakossága sem. Fentiekből az is látható, hogy a legkisebb lakossággal rendelkező államok többsége Európában és Óceániában található, de a közép-amerikai térség és – a Seychelle-szigetek révén – Afrika is képviselteti magát a rangsorban.

A népsűrűség a népesség térbeli eloszlásának mérésére szolgáló viszonyszám, amely az egységnyi területre és népesség számát hivatott érzékeltetni. Általában 1 km2 nagyságú területre vetítve szokták megadni, ennek alapján beszélhetünk ritkán, közepesen vagy sűrűn lakott térségekről. A népsűrűségi adatok esetében azonban figyelnünk kell arra is, hogy mekkora a vizsgált földrajzi egység kiterjedése, hisz minél nagyobb egy terület, a kapott értékek annál kevésbé festenek pontos képest a népesség valós területi eloszlásáról. Elég itt arra utalnunk, hogy egyes nagy területű országokban (Oroszország, Kanada, Kína, USA, Brazília, Ausztrália stb.) a viszonylag kedvezőnek mondható átlagértékek mögött a sűrűn lakott és szinte lakatlan területek kettős kontrasztja húzódik meg. A nyers népsűrűségi adatok helyett éppen ezért gyakran alkalmazzák az úgynevezett fiziológiai népsűrűséget, amelynek számítása során csak a ténylegesen lakott vagy gazdaságilag hasznosított területet viszik számításba a nevezőben. (Emellett esetenként a táplálkozási népsűrűség is használatban van, ez esetben az össznépesség számát csak a mezőgazdaságilag hasznosított területek nagyságával osztják el.)

Földünkön az átlagos népsűrűség 45-46 fő/km2, ez azonban az egyes kontinensekre lebontva jelentős különbségeket takar. Amennyiben a kutatóállomások minimális népességét befogadó 14 millió km2 területű Antarktiszt figyelmen kívül hagyjuk, úgy Ausztrália és Óceánia térségét tekinthetjük a legritkábban lakott kontinensnek. Itt mintegy 8,5 millió km2-en mindössze 35 millió ember él, ami 4,1 fő/km2-es átlagos népsűrűségnek felel meg. Azonban ez sem egységes képet rejt, egyes országokban ennél alacsonyabb, másutt viszont jóval magasabb értékek tapasztalhatók. Ausztráliában a népsűrűség mindössze 2,8 fő/km2, de alacsonynak mondható Pápua Új-Guinea (13,1), Új-Zéland (15,9), vagy akár Vanuatu (18,2) és a Salamon-szigetek (19,4) esetében is. Ezzel szemben néhány miniállamban kimagasló értékek tapasztalhatók, a Marshall-szigetek 363,9, Tuvalu 402,8, Nauru pedig 441,3 fő/km2-es mutatókkal jellemezhető.

A rangsorban következő Amerika mutatója már jóval kedvezőbb képet mutat, az átlagos népsűrűség (22,6 fő/km2)azonban itt is csak a világátlag fele. A területi különbségek itt is számottevőek, a legsűrűbben lakott Barbados mutatója 664,3 fő/km2, míg a legritkábban lakott Suriname esetében ez alig 3 fő/km2. Utóbbihoz közeli értékek jellemzik Kanadát (3,4) és Guyanát (3,5) is, de Bolívia, Belize, Argentína, Paraguay, Uruguay, Chile és a Bahama-szigetek népsűrűsége is a kontinensátlag alatt marad. Kiemelkedően magas mutatók jellemzik ugyanakkor a közép-amerikai térség viszonylag kis területű államait, 200 fő/km2 felettiek a népsűrűségértékek Haiti, Grenada, Salvador, St. Vincent és Grenadine, Saint Lucia, Jamaica, Trinidad és Tobago,valamint a Dominikai Köztársaság esetében, és nem sokkal marad el ettől Antigua és Barbuda, illetve St, Kitts és Nevis népsűrűsége sem. A mennyiben a kontinens nagy részegységeit külön-külön vesszük górcső alá, elmondhatjuk, hogy a legritkábban lakott terület Dél-Amerika, itt a legsűrűbben lakott Ecuador mutatója is alig haladja meg az 50 fő/km2-es értéket. A legsűrűbben lakottnak – amint a fenti felsorolásból is kitűnik – Közép-Amerika tekinthető, itt csupán a már említett Belize és a Bahama-szigetek népsűrűsége kisebb, mint a kontinens átlaga, a többi országé messze e fölötti értéket mutat.

Ugyancsak a világátlag alatti népsűrűség jellemzi Afrikát, ahol 1 km2-re átlagosan 35 fő jut. A magas értékek itt is a kis területű országokat jellemzik, jól tükrözi ezt Mauritius (634,4), Ruanda (419,8), Burundi (354,4) és a Comore-szigetek (346,1) kiemelkedően magas mutatója. Alacsony népsűrűség ezzel ellentétben – többségében – a viszonylag nagy területű és kedvezőtlen természeti adottságokkal (száraz klíma, nagy kiterjedésű sivatagok, egyenlítői éghajlat) rendelkező országokban jellemző, 16 országban a népsűrűség nem éri el a 20 fő/km2-t, de további hatban is a kontinens átlaga alatt marad. Különösen ritkán lakottnak számít Csád, a Közép-afrikai Köztársaság, Gabon, Líbia, Botswana, Mauritánia, Namíbia és Nyugat-Szahara, utóbbi 1,8 fő/km2-es népsűrűségével Földünk legritkábban lakott szuverén országa.

Két kontinens, Európa és Ázsia népsűrűsége az eddigiekkel ellentétben már meghaladja a világátlagot, közülük 75,2 fő/km2-es átlagértékével előbbi számít „ritkábban” lakottnak. Mint eddig minden kontinens esetében, Európában is a kis területű államok számítanak sűrűn lakottnak, az alacsony népsűrűség okát azonban elsősorban nem a nagy területi kiterjedésben, hanem a kedvezőtlen természeti adottságokban (hideg éghajlat, domborzati okok) kereshetjük. Ennek megfelelően a ritkán lakott országok döntően a kontinens északi felében helyezkednek el, közéjük sorolható Izland (3 fő/km2), Oroszország (8,2 fő/km2), Norvégia (14,4 fő/km2), Finnország (15,5 fő/km2), Svédország (20,2 fő/km2), Észtország (28,5 fő/km2) és Lettország (34,3 fő/km2) is. A legsűrűbben Európában is a miniállamok lakottak, San Marino népsűrűsége 516, Máltáé 1287,3, a Vatikáné pedig 1884,1 fő/km2. E terén azonban abszolút kiemelkedik Monaco, amely 15 293 fő/km2-es népsűrűségével Földünk legsűrűbben lakott országa. E négy állam mellett külön említést érdemel még Hollandia (404 fő/km2) és Belgium (341,4 fő/km2), amelyek a fejlett országok közül – Japánnal együtt – 300 fő/km2 feletti népsűrűségértékekkel jellemezhetők.

Földünk legsűrűbben lakott kontinense Ázsia, amelynek mutatója (93,2 fő/km2) mintegy kétszerese a világátlagnak. A területi különbségek ez esetben is jelentősek, és az okok között itt is az eddig tárgyalt tényezők szerepelnek. A legnagyobb népsűrűséggel Ázsiában is a – viszonylag – kis területű államok jellemezhetők (Szingapúr – 6744,7 fő/km2, Maldív-szigetek – 1327,7 fő/km2, Banglades – 1084,2 fő/km2, Bahrein – 996 fő/km2, Koreai Köztársaság – 487,7 fő/km2, Libanon – 396,7 fő/km2, Izrael – 333,2 fő/km2, Srí Lanka – 327,9 fő/km2), de a többi kontinenstől eltérően itt néhány olyan ország is található, amelyek nagy területük ellenére is nagy népsűrűséget tömörítenek (India – 356,9 fő/km2, Japán – 335,5 fő/km2, Fülöp-szigetek 333 fő/km2). A legalacsonyabb mutatók Ázsiában is a kedvezőtlen természeti adottságú országokat jellemzik, elsősorban is azokat, ahol meleg, száraz, illetve forró, csapadékos klíma uralkodik, előbbi területeken nagy kiterjedésű sivatagokat, utóbbiakon járhatatlan dzsungeleket létrehozva. Ezen államok közé sorolható Földünk második legritkábban lakott országa, Mongólia (2 fő/km2), valamint Kazahsztán (5,7 fő/km2), Türkmenisztán (10,1 fő/km2), Szaúd-Arábia (12 fő/km2), Laosz (26,9 fő/km2), Kirgizisztán (27,5 fő/km2) és Jemen (44,5 fő/km2) is.

Fentieket összegezve elmondható, hogy Földünk országai meglehetősen változatos képet mutatnak a rájuk jellemező népsűrűségi adatok alapján, ám bizonyos törvényszerűségek e kép kialakulásában is felfedezhetők. Mindenképpen megállapítható, hogy a legnagyobb népsűrűségű országok szinte kivétel nélkül kis területűek, Földünk 20 legnagyobb népsűrűségi mutatóval rendelkező államának átlagos területe mindössze 184 712,2 km2; ez nagyjából Szíria területének felel meg. ha azonban a lista 19. helyén szereplő Indiát kivesszük a sorból, a fennmaradó országok átlagos területe csupán 21 420 km2, ez pedig egy Izrael nagyságú területet jelent mindössze. A legkisebb népsűrűségű országok kapcsán pedig az figyelhető meg, hogy ezek kivétel nélkül rendkívül kedvezőtlen természeti adottságú területek, ahol a klimatikus, csapadék- vagy domborzati viszonyok nem teszik lehetővé a populáció sűrűbb megtelepedését. Helyzetüket sok esetben az ehhez párosuló nagy földrajzi kiterjedés is súlyosbítja, amit jól szemléltet, hogy tíz legritkábban lakott ország átlagos területe 2 247 451,7 km2, ami valamelyest meghaladja Földünk 13. legnagyobb országa, Szaúd-Arábia területét.

Napjaink egyik legdinamikusabb település-, illetve településhálózat-formáló tényezője az urbanizáció, amely a népesség területi elhelyezkedését is számottevően befolyásolja. A településhálózat elemei közül a városok a történelem során mindig kiemelt szerepet töltöttek be, úgy népességszámuknak, mint gazdasági potenciáljuknak köszönhetően. Napjainkban sincs ez másképp, az urbánus területek Földünk jellegzetes népesség- és gazdaságkoncentráló térségeinek számítanak. Ennek figyelembevételével a világ népességét az alapján is osztályozhatjuk, hogy mekkora hányada lakik városi, és mekkora vidéki, rurális környezetben. Ha Földünk egészét tekintjük, akkor az urbánus népesség aránya meghaladja az 50%-ot, vagyis az emberiség több mint fele városi környezetben él. Természetesen az egyes kontinensek, országok között itt is jelentős területi különbségek mutatkoznak, akadnak olyan térségek, ahol az érték 100%-hoz közelít, és olyanok is, ahol a 10%-ot is alig haladja meg.

A kontinensek között az urbánus népesség kimagasló arányával jellemezhető Amerika (különösen Észak- és Dél-Amerika), Ausztrália és Óceánia, valamint Európa is, ugyanakkor Ázsia és Afrika mutatói valamelyest a világátlagtól is elmaradnak. Az egyes országokat tekintve óriási különbségek mutatkoznak, ám általánosságban az is elmondható, hogy minden kontinensen találhatók alacsony és magas értékekkel jellemezhető államok is. Az urbánus népesség aránya egyes országokban (Szingapúr, Nauru, Monaco, Vatikán), illetve önálló állami szuverenitással nem rendelkező városállamokban (Hongkong, Macau, Gibraltár), függő vagy csatolt területeken (Bermuda, Kajmán-szigetek, Anguilla) gyakorlatilag 100%-nak mondható, azaz e helyeken kizárólag csak városi népességet találunk.

A másik pólust a minimális urbánus népességgel rendelkező országok jelentik; ezek közül Burundi rendelkezik a legrosszabb mutatókkal, az afrikai országban a városi lakosság aránya mindössze 10%. Mint már említettük, az egyes kontinensek esetében alacsony és magas értékekkel egyaránt találkozhatunk, e terén éppen Afrikában a legkisebbek a szélsőségek. A legalacsonyabb mutatója a már említett Burundinak van, de Uganda 13, Niger 16, Etiópia 17, Ruanda 18 vagy Malawi 19%-os értékei is kifejezetten gyengének mondhatók. A kontinens átlaga is csupán 42,4%, ezt az eddig említetteken kívül további 26 ország alulmúlja. 75% feletti mutatóval ugyanakkor mindössze négy ország (Líbia, Nyugat-Szahara, Gabon, Dzsibuti) rendelkezik, de a közülük legjobb Dzsibutié sem éri el a 90%-ot. Afrikához hasonlóan Ausztrália és Óceánia átlagértéke is meglehetősen alacsony, mindössze 50% körül mozog, és a területi különbségek itt is számottevőek. Néhány országban a lakosság kiemelkedően magas hányada városlakó (Nauru – 100%, Ausztrália – 89%, Új-Zéland – 81%), másutt viszont a 25%-ot sem éri el a városi népesség aránya (Pápua új-Guinea – 12%, Salamon-szigetek – 18%, Mikronézia – 22%. Szamoa – 23 %). Ázsia átlagértéke is meglehetősen alacsony (57,2%), ám valamelyest már felülmúlja a világátlagot. Az országok mintegy fele azonban a kontinens átlaga alatti értékekkel jellemezhető, néhányban a városi népesség aránya a 25%-ot sem éri el (Afganisztán, Kambodzsa, Nepál, Srí Lanka). Közülük a lakosság urbanizáltsági foka utóbbiban a legalacsonyabb, a szigetország népességének mindössze 15%-a városlakó. A városlakók legmagasabb arányával a korábban már említett Szingapúr – valamint Hongkong és Macau – rendelkezik, de Izraelben (92%), Katarban (96%) és Kuvaitban (98%) is kiemelkedően magas a városlakók aránya.

Az átlagértékeket tekintve a sorban az amerikai kontinens következik, itt a népesség 66,4%-a városlakó. Az előzőekhez hasonló szélsőségek itt már nem jellemzők, kiugróan alacsony értéket csak Trinidad és Tobago esetében találunk (13%). 90% feletti értékkel is csak három ország rendelkezik, ezek kivétel nélkül Dél-Amerikában találhatók (Venezuela, Argentína, Uruguay). Az egyes kontinensrészeket külön vizsgálva Észak- és Dél-Amerika mutatója mondható magasnak, míg Közép-Amerika valamivel alacsonyabb átlagértékkel jellemezhető. Európa az amerikai kontinenshez hasonló átlagot mutat, itt a lakosság mintegy 70%-a városlakó. A túlzott szélsőségek itt sem jellemezők; kiugróan alacsony városi lakosságarányt csak Liechtensteinben tapasztalhatunk (14%), és a 90% feletti mutatóval rendelkező országok köre is viszonylag szűk, bár az amerikai kontinens hasonló kategóriáját valamelyest felülmúlja (Monaco, Vatikán. Belgium, San Marino, Málta, Izland, Nagy-Britannia).

A városi lakosság arányát szemléltető mutatók elsősorban a lakosság urbanizáltságáról adnak képet, azt viszont természetesen nem mutatják, hogy a lakosság milyenméretű városokban él. Vannak olyan országok, ahol a városi létnek nem feltétele valamilyen népességszám elérése, így a viszonylag kis népességű városi települések lakói is ugyanúgy urbánusnak számítanak, mint valamelyik világvárosban élők. Egyvalami azonban a városok többségére jellemző, ez pedig az átlagosnál magasabb, de a környezetéből mindenképpen kiemelkedő népsűrűségi érték. Általában ez annál magasabb, minél nagyobb népességű egy település, így nem véletlen, hogy e téren kiugró értékekkel a nagy világvárosok, metropoliszok, megalopoliszok, konurbációk esetében találkozhatunk. Földünkön a legnépesebb települések köre folyamatosan változott a történelem folyamán, a vezető pozíciót egy adott korszakban birtokolta többek között Ur, Babilon, Alexandria, Róma, Párizs, London vagy éppen New York. E változás természetes napjainkban is folyamatos, és egyre újabb és újabb települések kerülnek be a legnagyobb népességű metropoliszok közé. Természetesen itt is különbséget kell tennünk a szerint, hogy egy adott település törzsnépességét vesszük-e figyelembe, vagy az elővárosokkal együtt számítjuk a város népességét. Előbbi rangsorban jelenleg Karachi áll az élen 15,5 millió lakosával, majd Sanghai (14,9 millió fő), Mumbai (13,9 millió fő), Peking (12,5 millió fő) és Delhi (12,1 millió fő) következik. Az első nem ázsiai város a hatodik helyen található, Buenos Aires lakóinak száma 11,7 millió fő körüli értéket mutat. Azelső európai város a sorban ugyanakkor csak a kilencedik (Moszkva), az első afrikai (Kinshasa) pedig csak a 18. Amennyiben az elővárosi lakossággal együtt tekintjük a településméretet, valamivel másabb képet kapunk. Egyrészt lényegesen nagyobbak a különbségek már az élcsoportba tartozó városok lakosságszámai között is, másrészt a domináns települések köre is valamelyest átalakul. Ázsia itt is megőrzi vezető helyét, az első öt legnépesebb agglomeráció közül négy e kontinensen található. A sort Tokió vezeti 31 millió lakossal, majd Szöul (24,5 millió fő), Jakarta (24,1 millió fő) és Mumbai (21,2 millió fő) következik. Az első amerikai település, Mexikóváros az ötödik (21,2 millió fő), az első afrikai (Kairó – 15,5 millió fő) azonban csak a 13., az első európai (Moszkva – 14,8 millió fő) pedig a 15. helyen áll. A legkedvezőtlenebb helyzetben mindenképpen az európai nagyvárosok vannak, hisz a dinamikus latin-amerikai, afrikai és ázsiai népességnövekedés a városi népesség arányának növekedését is maga után vonja, így az európai városok várhatóan egyre hátrébb szorulnak a rangsorban.