Maga a progresszió szó magába foglalja a bizonyos cél felé haladás és a javulás eszméjét. Az eddigiekből talán mindenki számára világos, hogy az evolúciós folyamatok – a mutáció, a természetes szelekció, különösen a sodródás, migráció -- egyike sem ad célt az evolúciónak. Semmilyen alapunk sincsen feltételezni, hogy akár mi magunk, akár más fajok „sorsszerűen” alakultak volna ki. Mint azt Gould szépen kifejti, hosszú evolúciós történetünk minden lépése genetikai és környezeti események függvénye, olyan eseményeké, amelyek más irányt is vehettek volna. Az emberiség léte tehát semmilyen értelemben nem volt előre elhatározott, így intellektusunk, tudatosságunk sem lehet a célja, hanem az események folyománya. Ebből az is következik, hogy felesleges reménykedni abban, hogy „humanoid”, velünk kommunikációképes lényekre találunk majd a világegyetemben.

Bonyolult kérdés a „javulás” kérdése is. Hogy eldöntsük, mi a jobb, értékítéletet kell hoznunk, amit szinte lehetetlen elvonatkoztatni a saját magunk által fontosnak tartott sajátságoktól. A jelek szerint az állati vonalak legtöbbjében nincsen semmilyen trend az emberi értelemben vett intelligencia felé (még akkor sem, ha feltesszük, hogy objektív módon mérhető sajátságról van szó), és helyes erre az általunk – a saját szempontunkból jogosan --olyannyira előtérbe helyezett sajátságra, mint speciális adaptációra, amely kimondottan jól hasznos bizonyos életmódoknál, de másoknál esetleg közömbös. Nehéz elképzelni, hogy létezik olyan univerzális kritérium, amely méri a „javulást” és független az emberi értékítélettől.

A legtöbb evolúcióbiológus ma úgy gondolja, hogy az evolúció nem progresszív. Mint a korábbiakban volt róla szó, objektív trendeket, különösen „irányított” trendeket nagyon nehéz kimutatni. Az evolúció legjellemzőbb, legfontosabb sajátsága, ahogy abban a legkiválóbb evolúciós biológusok megegyeznek, az új életformák, új életmódok tobzódása, és a jelek szerint korlátlan, mindent átható változatosság.