Hatékonyság és alkalmazkodási képesség

Az evolúció sava-borsát jelenti a specifikus funkcióval rendelkező jellegek tökéletesedése: az emlősszerű hüllők táplálkozási és mozgási szervrendszere magasabb metabolikus és mozgási aktivitáshoz alkalmazkodott, és a változások egy „tökéletesebb” emlős testtervhez vezettek. Bárhová nézünk az élővilágban, szinte tökéletesre csiszolt funkciókkal találkozhatunk: jól lehet, hogy van egy globális trend a nagyobb hatékonyságra. Gondot jelent, hogy a hatékonyság nehezen mérhető, mindig az adott környezet, életmód viszonylatában vizsgálható, és fajról fajra különbözik.

Ha a konstrukció hatékonysága növekszik, jelenti ez azt is, hogy az élőlények magasabb fokon alkalmazkodtak környezetükhöz, mint a múltban élők? Darwin biztos volt benne, hogy igen: ha a régmúlt idők lényei feltámadnának, csúnyán elveszítenék a versenyt. Ha valóban az utóbb kifejlődött lények jobb versenyképessége lenne kulcsjelentőségű, a fosszilis anyagban várhatóan több lenne a példa arra, hogy egy „későbbi” taxon lecseréli a „korábbit” (competitive displacement). A tapasztalat szerint ez a mintázat jóval ritkább, mint amikor jóval a „korábbi” taxon kihalása után jelenik meg. A természetes szelekció emeli ugyan a (relatív) fitnesszt, a fitnessz azonban mindig kontextusfüggő: nem lehet összehasonlítani egy mai és egy jurakori cápa hatékonyságát, mert egészen más szelekciós profillal szembesültek.

Azt is szokás feltételezni, hogy egy faj hosszú életideje jó alkalmazkodása mellett szól. Nem feltétlenül van így. A természetes szelekció következménye a jobb alkalmazkodás a jelenlegi környezethez, így a szelekció nem biztosítja be a fajt a jövő környezeti változásaival szemben. Sok klád vizsgálata alapján elmondható, hogy egy nemzetség vagy család pillanatnyi esélyét a kihalásra annak kora nem befolyásolja, ami azt jelenti, hogy a korral nem emelkedett annak ellenállóképessége a kihalással szemben. Általában igaz (azaz „trend”), hogy a taxonok általános („background”) kihalási üteme csökkent a földtörténeti újkor (phanerozoikum) során. Ez a csökkenés tükrözhet jobb alkalmazkodást, de magyarázható a fajok nagyobb számával is a későbbi taxonokban. Egyik esetben sem szükségszerű magyarázat a jobb adaptáció, azaz a „kihalásrezisztencia” különleges evolúciója.