Adaptív molekuláris evolúció főemlősöknél

A molekuláris evolúciós folyamatok tanulmányozása látványos eredményeket hozott a főemlősöknél. Az adaptív konvergens evolúció első szép, molekuláris szintű megnyilvánulását a bakteriális sejtfalat bontó lizozim enzim analízise adta.

A kérődzők (szarvasmarhafélék, szarvasfélék, birkák, zsiráfok) és a kolobuszfélék (mint például a langurok) egyaránt módosult előbéllel, a bendővel rendelkeznek, amelyben baktériumok emésztik meg a táplálékukul szolgáló növényi anyag cellulózát. A kérődzők bendőjének lizozimja lehetővé teszi a fontos fehérjeforrásként szolgáló baktériumok megemésztését. A nyolcvanas években Stewart és munkacsoportja érdekes felfedezért tett: a langurok is magas szinten fejezik ki a lizozimot, sőt, fehérjéjükben öt aminósavnyi szubsztitúciót tartalmazott a többi főemlőshöz viszonyítva, amelyek megegyeztek a tehenek adott helyen lévő aminosavaival. A következtetés egyértelmű: a tehenek lizozimja jobban hasonlít a kolobuszmajmokéra, mint a többi főemlősé, ha specifikus aminósavakat veszünk figyelembe. A különböző főemlősök lizozim génjeinek további analízise megmutatta, hogy a kolobuszfélék lizozimja nagyon gyors, epizódszerű nemszinoním szubsztítúciókon esett át a kolobuszfélékhez vezető vonal ősében. A molekuláris szintű események szépen kapcsolódnak az étrend változásához, például a gyümölcsről a levélre való áttéréshez. A már így is megdöbbentően kerek történet még egy, ha lehet még meglepőbb ággal gazdagodott. Kornegay (1994) hasonló (három helyen azonos, két azonos helyen történő, de hasonló jellegű) aminósav helyettesítődést talált egy madár, a lombevő, és nagy tömegű cellulózemésztő baktériummal rendelkező hoacin lizozimjában (4. ábra).