Asszimilációelméletek – fogalmi keret
Asszimiláció alatt azt a homogenizációs folyamatot értjük, amelynek eredményeként különböző etnikai csoportok biológiailag, kulturálisan, társadalmilag és pszichológiailag fuzionálva egy új, etnikailag differenciálatlan csoportot képeznek (Marger, 1991). A teljes asszimiláció azt jelenti, hogy az illető társadalomból eltűnnek a különböző etnikai csoportok, az etnicitás többé nem alapja a társadalmi differenciációnak, és nincs szerepe a különböző társadalmi javak (gazdagság, hatalom, presztízs) elosztásában. Az asszimiláció folyamata különböző dimenzióikban zajlik, melyek közül mi a kulturális-, strukturális- és biológiai dimenziókat különböztettük meg. Kulturális asszimiláció alatt azt a folyamatot értjük, amelynek során egy etnikum fokozatosan átveszi egy másik etnikum kultúrájának elemeit: nyelvét, vallását, viselkedésmintáit stb. A kulturális asszimiláció végső eredményeként a korábban különböző etnikai csoportokat már nem tudjuk viselkedésük, megjelenésük vagy értékrendjük alapján identifikálni (a folyamatot akkulturációnak is nevezik) (Marger, uott).
Egyes szerzők megkülönböztetik az additív és a szubsztitutív akkulturációt. Additív akkulturációról a nem túlságosan különböző kultúrák érintkezése esetén beszélhetünk, amikor az egyik csoport kultúrája új elemekkel bővül. Szubsztitutív akkulturáció esetén régi kulturális elemek újakkal helyettesítődnek. A roma etnikum akkulturációjának vizsgálatához tehát meg kellene határoznunk úgy a romák kultúrájának főbb jellemzőit, mint a domináns, többségi etnikum/etnikumok kultúrájának sajátosságait.
Zamfir szerint a jelenlegi európai társadalmakban a cigány etnikum azért különböztethető meg a többségi népességtől, mert ez utóbbi „modern európai életformát" vett fel. Más szóval kulturális szempontból releváns különbségek nem annyira a roma népesség és valamely vele együtt élő etnikum kultúrája között léteznek, sokkal inkább a roma népesség életmódja és a modern európai életmód között, a modern- és a roma életvezetés főbb értékei között.
E modern európai életmód főbb jellemzőiként Zamfir a következőket emeli ki: (1) kiszámítható, stabil jövedelem, amely általában állandó, szerződéses munkaviszonyból származik, (2) a jelentős anyagi és érzelmi befektetések tárgyát képező lakás mint kényelmes élettér megnövekedett fontossága, (3) relatív kisméretű család (nukleáris család) kevés gyermekkel, és (4) a gyerekek iskoláztatására való igény.
Bármely etnikum kulturális integrációjának különböző feltételei vannak. Az egyik ilyen feltétel, hogy az illető csoport kultúrájának tartalmaznia kell olyan elemeket, amelyek összhangban állnak a többségi kulturális tartalmakkal, ugyanakkor olyan sajátos elemeket is, amelyek lehetővé teszik az etnikai identitás újratermelődését. Egy kisebbségi csoport tényleges integrációjáról akkor beszélhetünk, ha a szóbanforgó kisebbséget a többség is elfogadja magával „egyenrangú" félként. Ehhez az szükséges, hogy a többségi és a kisebbségi kultúra tartalmazzon közös elemeket. Ez az asszimiláció bizonyos fokát feltételezi. A teljes asszimilációt a modern etnikumok úgy kerülhetik el, hogy ritualizálják eredeti kultúrájuk egyes elemeit, amelyek ezáltal elvesztik régi tartalmukat, miközben új funkciókat töltenek be: a közösség önidentifikációjának eszközeivé válnak. Az asszimiláció strukturális dimenziója azt a folyamatot írja le, amelynek során a kisebbségi csoportok tagjai szétszóródnak a társadalom intézményeiben, és ez a kisebbség és többség közötti társadalmi interakció intenzitásának folyamatos növekedését eredményezi (Marger, 1990).
A strukturális asszimiláció folyamatának két szintjét különböztetjük meg. Elsődleges (vagy informális) strukturális asszimiláció esetén a kisebbségi és többségi csoportok tagjai (közösen) primér csoportokat hoznak létre, vagyis etnikai identitásuktól függetlenül szoros, személyes, informális kapcsolatokat létesítenek.
A másodlagos (vagy formális) strukturális asszimiláció során a különböző etnikumok tagjai etnikai hovatartozásuktól függetlenül közösen alkotnak formális intézményeket. Ez azt jelenti, hogy egyenlő eséllyel versenyeznek a különböző társadalmi javakért (hatalom, kiváltságokhoz jutás, stb.). Számos szerző a másodlagos strukturális asszimilációt nevezi integrációnak. A biológiai asszimiláció, vagy amalgamáció az asszimilációs folyamat utolsó fázisa, amelyben a vegyesházasságok gyakoriságának következtében az eredetileg különálló etnikai csoportok eggyé válnak. Az amalgamáció (legalábbis egy bizonyos mértékig) a csoportok érintkezésével járó természetes folyamat.
Yinger koncepciója
Az asszimilációs folyamatok fogalmi kereteit J. M. Yinger pontosította, lényegében a gordoni modell javított változatának kidolgozásával. Yinger az asszimilációt egy határcsökkentő folyamatnak tekintette, mely akkor következik be, amikor két vagy több közösség, etnikai csoport vagy kisebb társadalmi csoport tagjai kapcsolatba kerülnek egymással. Szerinte az asszimiláció csak ritka esetben válik teljessé. Mint befejezett folyamat, az asszimiláció a korábban megkülönböztethető szociokulturális csoportok egy csoporttá történő összeolvadását jelenti.
Yinger asszimilációelméletébe beépíti a disszimiláció (az asszimiláció reciproka) fogalmát, mely a csoporton belüli különbségek fennmaradását és megerősödését fejezi ki.
Az asszimiláció fogalmát - mint analitikai segédeszközt - négy alapelv segítségével közelíti meg:
- leíró és nem értékelő fogalom, vizsgálata egyben a disszimiláció vizsgálata is;
- változó és nem ismérv: egy olyan folyamat, mely az interakció és a kulturális csere kezdeteitől a csoportok mélyreható fúziójáig terjed;
- benne minden egyes folyamat visszafordítható;
- többdimenziós folyamat (a gordoni modell első négy dimenziója): az egyes dimenziók igen nagy mértékben interaktívak, melyek egymástól elválasztva, de nem teljesen függetlenül változnak.
Az egyes dimenziók főbb jellegzetességei:
Az akkulturáción (1) és a strukturális asszimiláción (2) belül megkülönbözteti az elsődleges és másodlagos csoportok szintjén zajló folyamatokat, ez utóbbin belül elkülöníti az individuumok és a csoportok szintjén zajló folyamatokat. Az akkulturáció esetében a szubsztitutív és az additív akkulturáció közti különbséget emeli ki, melyek az asszimiláció kimenetele szempontjából eltérő jellegűek. (Az additív - hozzáadó - gazdagítja, a szubsztitutív - elszegényíti a csoport kultúráját, és ezáltal gyorsítja az asszimilációt).
Yinger végül is az integráció (strukturális asszimiláció) egyéni, illetve csoport szinten zajló lefolyásában látja az asszimiláció kulcskérdését: A csoport szinten zajló integrációs folyamatok pluralizmushoz vezetnek, az egyéni integrációs stratégiák pedig asszimilációt eredményeznek (vö. Marger, 1991, Yinger, 1994).
Ugyanakkor az individuális és a közösségek szintjén zajló integrációnak is megvannak a feltételei. Az előző feltételezi, hogy az interakcióba kerülő, különböző etnikai csoportokhoz tartozó egyének ugyanahhoz a társadalmi csoporthoz kötődjenek, beleértve a személyes kapcsolataikat is, és ezeken a csoportokon belül az egyenlőség alapján hassanak egymásra. A csoport szinten zajló integráció - vagy pluralizmus - feltételezi, hogy a részt vevő csoportoknak megadják ugyanazokat a jogokat, ugyanazokhoz a gazdasági és politikai előnyökhöz való hozzáférési lehetőségeket, miközben ugyanolyan felelősség hárul rájuk, mint a „domináns társadalom" tagjaira. Egyúttal elfogadják őket mint a társadalom legitim „alrészlegeit", akik részben eltérő kultúrával és identitással rendelkeznek.
Az amalgamációt (3) Yinger megkülönbözteti a vegyes házasságtól. Lehet vegyes házasság amalgamáció nélkül (gyermektelen házaspárok), de amalgamáció is lehet vegyes házasság nélkül (házasságon kívül született gyermekek).
A vegyesség kérdését a szerző nem egy dimenzió mentén, hanem komplex módon értelmezi: A vegyes házasságot olyan házasságként határozza meg, mely társadalmilag jelentős különbségek határán - iskolai végzettség, társadalmi osztály, vallás, etnikai hovatartozás, anyanyelv, szórakozási szokások stb. - keresztül hat.
Az identifikációs asszimiláció (4) vonatkozásában hangsúlyozza a kérdés összetett mivoltát, pszichológiai jellegéből adódó viszonylagos „puhaságát", ezért nem is próbálkozik a korábbi dimenziókhoz hasonló, empirikusan is értelmezhető kategóriarendszer megfogalmazásával.
Yinger elméletének egyik jelentős hozadéka, hogy Gordonnak az asszimiláció analitikus dimenzióival kapcsolatos nézeteit pontosította. Asszimilációs elméletében a hasonulást nem egyirányú folyamatként értelmezi. A kisebbségi és a domináns csoportok interakciói során mindkét csoportban változást tételez fel. A csere azonban távolról sincs egyensúlyban. A kultúra fő összetevőinek vonatkozásában - nyelv, vallás, politikai nézetek, gazdasági gyakorlat stb. - kicsi a kölcsönösség, és a strukturális dimenzióban a csere még inkább aszimmetrikus.
Az asszimiláció-fogalom kontextusáról
Az asszimiláció a kortárs közép-európai közgondolkodásban felettébb gyanakvással kezelt fogalom. Különösen igaz ez régiónkra, a közép-kelet európai térség társadalmaira, ahol a kifejezés nemcsak köznyelvi értelemben, de a társadalomtudományi gyakorlatban, a politikai diskurzusban vagy akár esztétikai, történeti vagy szociálpszichológiai kontextusban is negatív konnotációkat hív életre. A fogalomhoz ösztönösen társított gyanakvás, ellenérzés természetesen nem indokolatlan és világosan magyarázható. Az asszimiláció ugyanis a tágabb értelemben valamiféle erőszakot, agressziót sejtet. Olyan változást, változtatást, amely a legkevésbé vágyott és szükségszerűen romlást, univerzális depravációt35 hoz.
A depraváció-élmény forrásai egyértelműen a 19. században végbement történeti-politikai folyamatok, a nemzet és a nemzetállam kialakulása körül végbement események frusztrációs hatásainak a következménye. Az ennek alapján rögzült jelentése szerint az asszimiláció elsősorban hasonuláskényszert jelentett. Idővel az asszimilációs élmény problematikája a politikai-hatalmi diskurzus részévé vált.
[assimulo - latin]
A latin assimulo jelentése azonban nem merül ki az utánzás, mint azonosságra irányuló intenciózus törekvés értelmében. Ovidius Vertumnus-szal, az etruszk Volsiniiből átvett és Rómában a változékonyság, az időjárás istenségeként számon tartott églakóval kapcsolatban írja: "Jött, a fején festett szalagokkal is, egy napon arra, botra hajolt, a halántékán ősz fürtjei lengtek, mímel anyókát, és így lép be a szépfüvű kertbe".Az assimulo alapjelentései közé tartozik, hogy valaki valamit színleg utánoz, tetteti magát, színlel. Képes, arra hogy céljai érdekében elleplezze magát, másnak mutassa, mint aki valójában. Az assimulo olyan elrejtőzés, amit nem a mögötte rejlő szándék minősít, hanem az, hogy mennyire sikeres. Plautus Epidicusaban a főhős úgy tetteti magát, mintha együgyű, bárgyú lenne, hogy környezetét megtévessze - és ebben, ahogy a darab cselekménye árulkodik erről, sikerrel jár. A latinok az asszimiláció fogalmához kötött folyamatot azonban nem egypólusú jelenségként fogták fel. Az asszimiláció alkalmazott bölcsesség, és a fogalom pozitív jelentéstartalmának ékes bizonyítéka a korai Róma története, valamint az ennek identikus gyökerét képező eredetmonda, az Aeneas.