2.2. Nyelvhasználati szokások – (kommunikáció)elméletben és gyakorlatban

Alapvetően megkülönböztetjük a nyelvhasználat írott és szóbeli formáit. Míg az utóbbit a köznyelv szabályozatlansága miatt nem tekintjük irodalminak, addig a lejegyzett szövegek a legtöbb esetben jól formált, nagyobb értékkel rendelkező nyelvhasználati szokásokat mutatnak. Ám egy olyan szöveg, amely például egy diktafonon rögzített beszélő elmondásait mutatja szóról szóra, máris további problémákat vet fel. Miben áll tehát a tényleges, kimutatható különbség az írott és a beszélt nyelv között? Erre a kérdésre kereste 1998-ban Jack Goody is a választ, aki kétféle kutatást végzett a differenciák kimutatásához. Első lépésben egy adott nyelven (angolul) íródott szövegeket kellett összevetniük a tesztalanyoknak, a következő megfigyelésnél pedig ugyanezen alanyok szóbeli és írásbeli nyelvhasználatát vetette össze a brit szociálantropológia-kutató. Az írásbeli kommunikáció jellemzői a következők lettek:


1. az elvont kifejezések gyakoribb használata
2. a szavak nagyobb választéka
3. a kevésbé személyes (és ezáltal kevésbé kontextualizált) szóhasználat
4. a nagyobb szabatosság
5. a kifinomultabb (szintaktikai) kidolgozottság
6. a nagyobb formalitás
7. a holt nyelvek iránti nagyobb bizalom (az írott angol nyelvű szövegekben magas volt a latin eredetű szavak előfordulási aránya)495

 

A fenti vizsgálat esetében az egyes megfigyelések - az általánosabb szempontok figyelembe vétele mellett - minden bizonnyal nyelvspecifikusak lehetnek, így például a szavak nagy választéka vagy a holt nyelvek iránti bizalom is.

Kommunikációelméleti vonatkozásban az írásbeliség és szóbeliség fogalmak már más kutatóknál, így W. J. Ongnál is lényegesen elkülönültek, olyannyira, hogy az amerikai származású történész-filozófus létrehozta a primary orality (elsődleges szóbeliség), a literacy (írásbeliség) és a secondary orality (másodlagos szóbeliség) elnevezéseket korszaktagolásként.496 A legelső, s egyben leghosszabb korszak alatt Ong a nyelv megjelenésétől a hangrögzítő betűírás elterjedéséig tartó időszakot érti. Mivel a kommunikáció akkori egyetlen formája a szóbeliség volt, Ong nem szembeállításként alkalmazza az elsődleges szóbeliség kifejezést (az írásbeliséggel szemben). Az írásbeliség időszakát a könyvnyomtatás feltalálásától számítjuk, tehát a 16. század elejétől a 20. századig. A fő kulcsszavak a másolás és a terjedelem (mind példányszámban, mind a befogadók területi spektrumát tekintve). A harmadik, számunkra még érdekesebbé váló korszak a másodlagos szóbeliségé, amely az 1875-ös évektől számítódik, a hangrögzítés és -átvitel feltalálástól kezdve, melyet Ong az 1982-ben megjelenő könyvéig jegyez. Azonban itt lényegében egy problémás korszakról beszélhetünk: az 1950-es években tetőpontjára jutott rádió után a televízió kezdi uralni a világot, amely a hangzóság mellett a képiségre is nagy hangsúlyt fektet. Részben ennek nyomán jelent meg az ikonikus fordulat fogalma Gottfried Boehm (1995), illetve a képi fordulat W. J. T. Mitchell (1994) munkásságában, mely elméleteket továbbiak követtek és előztek meg.497

Dolgozatban elsősorban nem a képiség felől, hanem nyelvészeti és kommunikációtudományi aspektusból közelítem meg a kortárs magyar irodalomban megjelenő hibrid műfajok kérdéskörét, így nem részletezem a fentebb említett, elsősorban a képiséggel kapcsolatos elméleteket. Ugyanakkor kiemelendő, hogy a másodlagos szóbeliség a szakirodalmak szerint „...lényegét tekintve (...) akartabb és tudatosabb szóbeliség, mely állandó jelleggel az írás és nyomtatás használatára alapozódik,"498 mint a korszakok első állomásaként példázott elsődleges szóbeliség.

Benczik tanulmánya Paul Zumthor elméletére is kitér, amely a már említett, Ong-féle három korszakot nem az írásbeliség, hanem épp ellenkezőleg, a szóbeliség aspektusából közelíti meg. A svájci irodalomtörténész-nyelvész a szóbeliség három fajtáját alkotja meg, amelyben Ong elméletéhez hasonlóan az elsődleges szóbeliség (oralité primaire), a kevert szóbeliség (oralité mixte) és a másodlagos szóbeliség (oralité seconde) elnevezéseket használja. Az elsődleges szóbeliség (Onghoz hasonlóan) az írásbeliség előtti szóbeliséget jelenti. „A kevert szóbeliség az írással rendelkező, de nem az írás által meghatározott kultúrák szóbelisége; a másodlagos szóbeliség pedig az írásbeliség által alapvetően meghatározott szóbeliség."499 Az említett szerzők nem térnek ki a szóbeliség írásbeliségre gyakorolt hatására, amely a 20. századtól - nagyjából az 1970-es évektől kezdve - egyre nagyobb mértékben megtalálható a magyar irodalomban is. Ehhez köthető a nyelvi fordulat jelensége.